Egy kislány volt az első, aki meglátta a távolból közeledő rejtélyes alakot.
Det var en liten flicka som först såg den mystiska gestalten i fjärran.
Ahogy az alak közelebb ért, a kislány észrevette, hogy egy várandós nő közeledik.
När gestalten kom närmare såg hon att det var en höggravid kvinna.
Félénken közelebb ment a nőhöz. “Be kell fogadnunk magunk közé.” - határozta el a kislány népe - “Biztonságba helyezzük őt és a gyermekét is.”
Blyg men modig gick den lilla flickan närmare kvinnan. ”Vi måste låta henne stanna hos oss”, bestämde den lilla flickans folk. ”Vi kommer att skydda henne och hennes barn.”
Hamarosan megkezdődött a szülés. “Nyomj!” “Hozz takarót!” “Vizet!” “Nyomjjjj!!!”
Barnet föddes inom kort. ”Krysta! Hämta filtar! Vatten! Krrryyyyssta!”
De amikor meglátták a kisbabát, mindenki ijedve ugrott hátra. “Egy szamár?!”
Men när de såg bebisen hoppade de tillbaka av chock. ”En åsna?!”
Az emberek veszekedni kezdtek. “Azt ígértük, hogy biztonságba helyezzük az anyát és gyermekét, ezt is kell tennünk.” - mondták néhányan. “De szerencsétlenséget fognak hozni nekünk!” - mondták mások.
Alla började gräla. ”Vi sa att vi skulle skydda mor och barn, och det är det vi kommer att göra”, sa en del. ”Men de kommer att föra med sig olycka!” sa andra.
Nemsokára a nő megint egyedül maradt. Azon töprengett, hogy mit tegyen ezzel a furcsa gyermekkel, és mit tegyen magával.
Och så blev kvinnan ensam igen. Hon undrade vad hon skulle göra med det här konstiga barnet. Hon undrade vad hon skulle göra med sig själv.
Végül elfogadta, hogy a szamár az ő gyermeke. Ő pedig a szamár anyja.
Till slut var hon tvungen att acceptera att han var hennes barn och att hon var hans mor.
Ha a gyermek kisméretű maradt volna, máshogy alakult volna a történet. De a szamár csak nőtt. Addig-addig nőtt, amíg már nem fért rá az anyja hátára. És bárhogyan is próbálkozott, nem tudott emberként viselkedni. Az anyukája gyakran volt fáradt és ideges miatta. Néha olyan munkákat adott neki, amiket állatok végeznek.
Om nu barnet hade fortsatt att vara lika litet hela tiden hade det kanske blivit annorlunda. Men åsnebarnet växte och växte tills han inte längre fick plats på sin mors rygg. Och hur mycket han än försökte kunde han inte bete sig som en människa. Hans mamma var ofta trött och frustrerad. Ibland tvingade hon honom att göra arbete som var menat för djur.
A szamár összezavarodott és nagyon mérges lett. Ezt sem, azt sem tudta jól csinálni. Nem volt ilyen sem és olyan sem. Olyan mérges volt, hogy egy nap az anyukáját úgy megrúgta, hogy a földre esett.
Förvirring och ilska byggdes upp inuti Åsna. Han kunde inte göra det ena och han kunde inte göra det andra. Han kunde inte vara så här och han kunde inte vara så där. Han blev så arg att han en dag sparkade ner sin mamma till marken.
A szamár nagyon elszégyellte magát. Olyan gyorsan futott el, ahogyan csak tudott.
Åsna skämdes. Han började springa så långt bort så fort han kunde.
Csak akkor állt meg, amikor már besötétedett. A szamár eltévedt. “IÁ?” - suttogta a sötétben - “IÁ?” - válaszolt a visszhang. Egyedül volt. A földön összegömbölyödött és nagyon nehezen, de végül elaludt.
När han till slut slutade springa, var det natt och Åsna var vilse. ”Iiaa, iiaa?” viskade han ut i mörkret. ”Iiaa, iiaa?” ekade det tillbaka. Han var ensam. Han rullade ihop sig till en boll och föll i en djup och orolig sömn.
Arra ébredt fel, hogy egy furcsa öregember bámulja. Belenézett az ember szemébe, és reménykedni kezdett.
Åsna vaknade och upptäckte att en underlig gammal man stirrade ner på honom. Han tittade in i den gamle mannens ögon och började att känna en glimt av hopp.
Az öregember magával vitte, és sok a túléléshez szükséges dolgot tanított meg neki. A szamár szívesen hallgatta tanításait, és az öregember is szívesen hallgatta a szamarat. Segítettek egymásnak, és sokat nevettek együtt.
Åsna stannade kvar med den gamle mannen, som lärde honom många olika sätt att överleva på. Åsna lyssnade och lärde sig saker och det gjorde även den gamle mannen. De hjälpte varandra och skrattade tillsammans.
Egy reggel az öregember megkérte a szamarat, hogy vigye fel egy hegy tetejére.
En morgon bad den gamle mannen Åsna att bära honom till toppen på ett berg.
Aznap fent a felhők között aludtak el. A szamár azt álmodta, hogy az anyukája hívja, mert beteg. És amikor felébredt …
Högt uppe bland molnen somnade de. Åsna drömde att hans mamma var sjuk och kallade på honom. Och när han vaknade…
… a felhők eltűntek az öreg emberrel együtt.
… hade molnen försvunnit tillsammans med hans vän, den gamle mannen.
Tudta, hogy mit kell tennie.
Åsna visste äntligen vad han skulle göra.
Megkereste az anyukáját, aki éppen az elveszett gyermekét siratta. Sokáig csak nézte egyik a másikat, majd szorosan megölelték egymást.
Åsna hittade sin mamma, ensam och sörjande sitt försvunna barn. De stirrade på varandra en lång stund. Och sedan kramade de varandra mycket hårt.
A szamárgyermek és az anyukája megtanulták, hogyan éljenek együtt. Nemsokára más családok is költöztek melléjük.
Åsnan och hans mamma har växt ihop och hittat många sätt att leva sida vid sida på. Sakta har andra familjer bosatt sig överallt runt omkring dem.
